2014. dec 28.

mrs. Kent

írta: demonPulvisculus
mrs. Kent

      Mindenféle nevelés alapköve az akarat ráerőltetése az egyénre, hogy kívánatos viselkedésmódot érjünk el nála. Egyfajta verbális vagy non verbális erőszak, ami a kívánt eredmény elérése érdekében szelíd, rávezető tettekben avagy  a korlátok megszabásában nyilvánulhat meg. Alapja a tisztelet, amely tulajdonképpen a nevelő erényeinek elismerése, ez ebből fakadó életbölcsességben való bizalom, s az ennek való alárendeltség. Motiválója lehet a nevelő és a nevelt között érzett kölcsönös és önzetlen pozitív elköteleződés, a szeretet. Feltétele, hogy a gondviselő nyilvánvalóan magasabb rendű tudással rendelkezzen tanítványánál.

      Na most ezen kritériumok szinte egyike sem érvényesül ha Clark Kent nevelését vesszük figyelembe. 

      Miféle tisztelet állhat fen egy olyan mentorral szemben, aki sem mikroszkopikus látással, fénysebességgel való repüléssel sem emberfeletti erővel nem rendelkezik? "Hogy ne dobáljam a traktort az udvaron, mert? Az asztalra csapsz?" Hol marad az erkölcsi megfontolás amikor életünk egyetlen másodperce sincs rejtve? "Azt mondod anya ne böfögjek az asztalnál? És amikor tegnap nyögdécselve nyelted a fater gecijét az gusztusos volt?" Hagyatkozhatunk -e az empátiára  valakinél, aki soha nem élte át azokat a szükséges megpróbáltatásokat amiket mi? "Ne csináld ezt Clark, ez fáj anyának! WTF fájdalom?"  Okíts egy olyan lényt bármiről is, aki mindig, mindent jobban csinál, mint bárki azelőtt. "Fiam, ma megtanítanálak biciklizni, de hát te tudsz repülni, ezért ugye..." 

      Marad tehát a Joly Joker, a szeretet faktor, hiszen ugyan hogy tenne ilyen rettenetes dolgokat a szüleivel bár ki is? Kérdés, tudja-e mit tesz, illetve képes-e kontrollálni önmagát? Előttem a kép, amint a kicsit hasfájó ifjú Kent egy nyugtalanabb pillanatában a szodabikarbónával érkező Martha felé úgy fejezi ki elégetetlenségét, hogy spontán lyukat éget a homlokába. Ki nem látott már vörös fejjel üvöltő gyereket, aki bármit megtenne, hogy érvényesítse akaratát? Nos, ez a fiú bármit meg is tud tenni, ez felől ne legyenek kétségeink. Idejekorán árván maradt volna  tehát, puszta neveletlenségből kifolyólag. 

      Superman romantikus legendája nem több tehát, mint egy szentimentális ábrándokat kergető csöpögős nyáltenger, egy az emberek felett álló jóságos megváltóról, aki szuper erejével segít a világból kiűzni a gonoszt. Az igazság viszont valószínűleg épp ennek az ellenkezője: mrs. Kent fiából sosem válhatott volna más, mint egy öntelt, vérengző szörnyeteg, hiszen sohasem tanulhatta meg kultúránk legelemibb visszatartó reguláit, ami egyéb helyzetekben minket is ugyanerre a szintre süllyeszthetne.

 

Szólj hozzá

kritika élet superman illúzió életmód ember gondolatébresztő ostoba megmondás Clark Kent mrs Kent